Szeretjük még mindig a jó öreg zsánerfilmeket?
Ha valaki a második kerületben nőtt fel, és elmegy egy filmre, ahol a Moszkva téren robbantanak a terroristák, ahol a Mammutban történik a túszdráma, ahol a Margit körúton cikáznak a kocsik a villamosok között, akkor azt mondja majd: igen! De ha valaki nem ismeri a második kerületet, még csak nem is budapesti lakos, vagy netán külföldi, annyit mond: és akkor mi van? Azoknak csupán Egy tér a sok közül, Egy bevásárlóközpont, Egy utca, ahol az aktuális cselekmény helyet kap. Mondhatjuk úgy is: egy különösebben nem érdekes díszlet, amely csak akkor lesz emlékezetes, ha a karakterek, a szituációk azzá teszik. Így a világ bármely pontján élő embernek csak akkor lesz élmény Ben Affleck második rendezése, ha be tudja vonni azokat is, akik nem Bostonban élnek, esetleg nem ismerik a szokásait, vagy netán nem is amerikai lakosok. Ezért kell óvatosan bánni a tengerentúli dicséretekkel: a Tolvajok városa tipikus amerikai „bandafilm”, tele klisével és ismerős arccal. Érdekes ez?
Boston a bűn fellegvára – hirdeti a film eleji felirat. Itt tevékenykedik aktívan egy csapat, mely munkakörébe tartozik minden olyan hely, ahol tisztességes mennyiségű pénz rejtőzik. Különböző groteszk álarcokat öltenek, tetszetős fegyvereket ragadnak, és stílusosan kirabolnak egy pénzzel teli helységet, aztán a mindennapi fenegyerekek álarca mögé bújva unatkoznak szabadidejükben. Egyik akciójuk során elvisznek túszul egy bankban dolgozó, nagyon is csinos nőt, akit aztán sértetlenül elengednek. Csakhogy a nő jogosítványa náluk marad, amit „érdemes” visszaadni a gazdájának. A banda vezére, a mindig hódító Ben Affleck magára vállalja a feladatot. Természetesen nem egyszeri találkozásról lesz szó. Természetesen van igény az újrakezdésre. Természetesen áll valaki a banda fölött, van a pakliban egy nagy hal. Természetesen jön egy szimpatikus nyomozó, akit nem lehet szimplán félresöpörni. Ismerős, ugye?
Nagyon is az, hiszen ha láttunk pár Scorsese filmet, akkor pontosan tudjuk, miről van szó, a rendezőóriás épp hasonló témákat aknázott ki – zseniálisan. A Tolvajok városa nézése közben rendre eszünkbe is juthat több filmje, mint a Nagymenők, vagy a Tégla. Ezen, a „már láttam valahol” érzésen kívül viszont más nem jut eszünkbe, ugyanis az első akciótól az utolsóig leköt a film, kikapcsol, szórakoztat. A karakterek nem eredetiek, olyanok, mint a régi ismerősök, és épp ezért nem esik nehezünkre izgulni értük, együtt érezni velük. Nagy színészi alakítást ne várjunk, ugyanis se nagy szerep, se nagy színész nincs a filmben. Profi iparosok meg karakterszínészek vannak, akik ügyesen bújnak bele a szerepeikbe. Ben Affleck hiteles szerethető rosszfiúként: ő tipikusan az a kellemes arc, aki nem mutat se sokat, se keveset, így nem tudjuk nem szeretni. Sokkal erősebb nála Jeremy Renner szuggesztív stílusával, az egyik bandatag szerepében, aki már ránézésre is bunkó, bűnöző alak. Ő hitelesíti mindazt, amit a film folyamán látunk, mellette még Affleck is rosszfiúnak néz ki. A női vonalat Rebecca Hall próbálja életben tartani, és ahogy azt tőle megszokhattuk, sikeresen oldja meg a szerepét, de nem mutat többet a kötelezőnél. Valahogy ezért is illik Affleck mellé: egyik sem játssza le a másikat a vászonról, de profi módra csalják elő belőlünk az érzelmeket. Mert bármennyire is egyszerű a történet, kiszámíthatóak a fordulatok, mégis tetszik mindaz, amit látunk.
Az akciójelenetek igazán feszültek és élvezetesek lettek, olyan tipikus „száguldozós” érzésünk lesz, mint a régi nagy leszámolós jeleneteknél. Bezárva egy garázsba, két oldalról hemzsegő kommandóssal… ezek azok a helyzetek, amik láttán mindig képesek vagyunk szorítani annak, aki az egérlyukba kerül. Vagy amikor rendőrautók elől menekül nagy forgalomba a banda, szűk utcákban hajtanak nagy sebességgel, hogy aztán hírtelen eléjük vágjon egy másik kocsi… Ez igen, vágjuk rá közben, még akkor is, ha számunkra az csak Egy utca a sok közül, Egy park, Egy híd. És megmarad a lelkesedésünk, még akkor is, ha hatalmas csavar nincs a történetben, de mindaz, amit látunk, hihető. Mert jó ritmusban zajlik, jó szövegekkel, néhol érzelgős, néhol keménykedő részekkel, úgy, hogy soha ne kelljen megerőltetni magunkat.
Ben Affleck nem nagy rendező, mert nincs egyáltalán stílusa. Eltérően Clint Eastwoodtól, aki színészből elismert rendezővé vált, Affleck nem teremt olyan erős drámai légkört, alkotásából hiányzik az emelkedettség. Igazából a nagy öregek jól bejáratott elemit, húzásait használja, csupa sablon beállításból építkezik. De ez nem baj, hiszen végeredményben egy élvezetes filmet tesz elénk (még akkor is, ha abszolút nem érdekel, hogy mi zajlik Bostonban). Egy Profi iparos munkát kapunk, sok szín meg íz nélkül. Vagyis garantált szórakozást amerikai módra.
